Mikor, melyik korosztályban játszottál a Bajnok DSE Nemesvámos színeiben? A kézilabdát 2009-ben kezdtem el a Repülő Szarvas DSE Veszprém egyesületében amely, 2016-ban egyesült a Bajnok DSE csapatával. A klub színeiben kiemelt serdülő bajnokságban, ifjúsági bajnokságban, NB2 junior illetve NB2 felnőtt bajnokságban játszottam, végigjártam minden utánpótlás korosztályt. Ki volt az edződ akkor? Benke Péter kezei alatt…
A kézilabdát 2009-ben kezdtem el a Repülő Szarvas DSE Veszprém egyesületében amely, 2016-ban egyesült a Bajnok DSE csapatával. A klub színeiben kiemelt serdülő bajnokságban, ifjúsági bajnokságban, NB2 junior illetve NB2 felnőtt bajnokságban játszottam, végigjártam minden utánpótlás korosztályt.
Benke Péter kezei alatt nevelkedtem, 10 évig dolgoztam vele együtt, nagyon sokat köszönhetek neki, mivel az alapokat ő tanította meg.
Két éven keresztül az NB2-es csapatnál az edzőm volt még Koszorús Katalin is, valamint az utolsó 3 évemben az egyesületnél Galambos Attila, akiktől úgyszintén rengeteget tanultam és fejlődtem.
Csupa szép emlékem maradt meg a klubról. Nagyon szerettem ott játszani, remek volt a hangulat, nemcsak az öltözőben, hanem az edzőkkel is nagyon jól ki jöttünk, a második családomként tekintettem rájuk. Minden biztosítva volt számunkra, hogy remek munkát tudjunk végezni.
Nagyon sok mindent tudnék kiemelni a rengeteg edzés és mérkőzés közül, amit a legjobban szerettem, hogy a mérkőzéseken a szülők kiváló hangulatot tudtak biztosítani a csarnokban és mint a 8. játékos voltak jelen velünk.
Minden tapasztalatot és tudást az egyesületnél szereztem meg a kézilabdáról.
Ennél az egyesületnél éreztem a legjobban azt, hogy a korosztályok nagyon szoros kapcsolatba vannak egymással. Minden meccsünkön kint voltak a fiatalok szurkolni, mi pedig szerettünk nekik mindig példát mutatni.
Az edzők illetve a vezetőség szeme láttára nevelkedtem fel, így mindenért nagyon hálás vagyok. Biztos hátteret kaptunk az egyesülettől, minden meg volt adva számunkra, hogy minél jobbak legyünk.
2022-ben igazoltam el az egyesülettől, mivel egyetemi tanulmányaimat Győrben kezdtem el, szerettem volna magasabb szinten kipróbálni magam, így a Komárom VSE Nonprofit KFT csapatához igazoltam, amellyel jelenleg is a másodosztályban (NB1/B)-ben szerepelünk.
Rengeteg barátot szereztem az egyesületnél, igaz a legtöbbjükkel 7 éves korunk óta együtt játszottunk, egy iskolába jártunk, mindennapjainkat töltöttük együtt, így nem is kérdés, hogy hiányoznak. Próbáljuk tartani a kapcsolatot, bár kicsit nehéz mivel mindegyikünket másfele vitt az élet, de próbáljuk úgy szervezni, hogy mindenkinek jó legyen és minél többet tudjunk találkozni.
Nemesvámosra, pedig ha engedi az időm és otthon vagyok mindig próbálok kijutni egy mérkőzésre vagy edzésre, hiszen nagyon jó találkozni az edzőkkel és a lányokkal is.
Igen, nagyon örülnék, ha újra a klub színei alatt játszhatnék, nagyon különleges lenne számomra.
Munka nélkül nincs győzelem, mert minden eszköz/lehetőség adott ahhoz, hogy sikeresek legyetek, a munka része viszont csak rajtatok múlik. Fontos, hogy élvezzétek a játékot, és minél többet legyetek együtt, mert így tudtok csapatként is jól együttműködni.
Gál Dominika