BDSE-Bajnok

U18-as lányaink a NEKA ellen játszottak a 6. fordulóban hazai pályán.

Nagyon vártam a mérkőzést, hiszen az ország egyik kiemelt utánpótlás bázisával mérhettük össze tudásunkat. Sokmindent tudnék mondani, de azt gondolom, 50 percig döntetlen állást hozott a találkozó. Jól kézilabdáztak a lányok, küzdöttek. Sajnos egy – szerintem túlzó – döntés után, emberhátrányba kerültünk a végjátékban, és 2 perc alatt 4 technikai hibát vétettünk, amiből már ilyen ellenfél ellen nincs visszaút. Nagyon sajnálom, mert addig a pontig teljesen megegyező statisztikai mutatókat produkáltunk, és emiatt is volt egál az eredmény. Ennek ellenére, büszke voltam a lányokra.
2025. november 6. 15.00
Nemesvámos, sportcsarnok
🔵🔵🔵⚪⚪⚪🟡🟡🟡
BDSE Nemesvámos – Neka
28-33 (15-17)
🔵🔵🔵⚪⚪⚪🟡🟡🟡
Hétméteresek: 7/8
Kiállítások: 1 ill.2
Kizárás/Piros lap/: 0 ill.0
Játékvezetők: Móri Mika Ármin és Pavelek Alex
Versenybíró-1: Tóbiás Richárd Tamás
Versenybíró-2: Renner Irén
BDSE Nemesvámos: Gyöngyösi L..(kapus) 11/40 (28%),Varga F.(kapus)0/4 (0%) Bordács J. , Fazekas L. 3 (1/1) , Répás Zs. 5, Rasovszky R. 1, Cvetkó L. 4, Sady F. 9 (5/6), Kemény, Sulyok E., Nagy B., Bécsy 5, Antal, Csizmadia.
Vezetőedző: Huszti Ambrus
Edző: Galambos Attila
Kapusedző: Kósa Barna
Gyúró: Szabó Sándor
Fontosabb statisztikai adatok a mérkőzésről:
Lövés hatékonysága: 46/28(61%) – 49/33(67%)
Eladott labda: 18, illetve 13
Következő mérkőzés: 7. forduló
2025. november 12. 14.00
DKKA-BDSE Nemesvámos
Scroll to Top